A kormány csúcsra futtatta az EU-pénzek osztását

Az év utolsó munkanapjáig 1557 milliárd forintra emelkedett a 2014-2020-as uniós ciklus itthoni támogatás-kifizetési számlálója, azaz november vége óta már 540 milliárddal, míg karácsonyhoz képest közel 150 milliárd forinttal ugrott meg. Jó esély van arra, hogy ez a szám akár még el is érheti a kormány legfrissebb 1600 milliárd forintos kifizetési célját, hiszen a számláló még most is pörög.

Megszólalt Brüsszel: csak 515 milliárddal "lógunk" Magyarországnak

Jelenleg a magyar hatóságok által kiküldött, de az Európai Bizottság által még ki nem fizetett EU-támogatási számlák összértéke 1,66 milliárd euró, azaz mintegy 515 milliárd forint - jelezte a Portfolio érdeklődésére pénteken az Európai Bizottság illetékese. Ez a szám jóval kisebb, mint amelyet mi a napokban írt elemzésünkben bemutattunk (930 milliárd forint), de ettől még mindkét szám egyszerre helyes lehet.

930 milliárd forinttal "lóg" nekünk Brüsszel

A Portfolio kalkulációi szerint jelenleg mintegy 930 milliárd forint lehet az a számlaállomány, amelyre a magyar hatóságok már kifizették az EU-támogatásokat a pályázók felé, de Brüsszelből még nem jött meg a pénz, így ez átmenetileg igencsak megnöveli a magyar költségvetés deficitjét. Ennek a hatalmas összegnek mintegy kétharmadát a Brüsszel felőli kifizetések megszakítása, illetve felfüggesztése magyarázhatja, a fennmaradó egyharmadot pedig valószínűleg az, hogy a kiküldött számlákra Brüsszel mindig némi időigénnyel fizet. Az Európai Bizottságtól kapott friss számok egyébként azt is mutatják, hogy éppen a pénzek kifizetések ottani akadozása miatt egy év alatt csak 13%-kal emelkedett a nekünk járó források lehívása, és a jelenlegi állás alapján csak a 22. helyen állunk az EU-tagállamok rangsorában a forráslehívás tekintetében.

Csepreghy: nem kérdés az összes EU-forrás lehívása

Abszolút reális a korábbi célkitűzés, hogy Magyarország a 2007-2013-as időszakban az rendelkezésre álló uniós források 100 százalékát felhasználja, és ezt most már senki sem kérdőjelezi meg - hangsúlyozta keddi nyilatkozatában Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára ezt a KPMG napokban közölt régiós jelentése kapcsán emelte ki és egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy az Európai Bizottsággal lévő vitás ügyek pénzügyi rendezésére is gondolt a kormány, és részben ezért is törekedett a 100% feletti forráslekötésre az EU-s pénzek kapcsán.

Felrobbant májusban az EU-támogatások kifizetése

Az áprilisi, gyérnek tekinthető 118 milliárd forint után májusban 233 milliárd forintra ugrott a havi EU-támogatás kifizetési ütem, miközben egy kormányhatározat "csak" 170 milliárdos kifizetési számot írt volna elő - derül ki a Portfolio szokásos hó eleji vizsgálatából. Ezzel év eleje óta már 756 milliárd forintot tett ki június 1-ig a nettó kifizetések volumene, így nagy léptekben halad a pályázati intézményrendszer a fő gazdaságpolitikai cél: a 2007-2013-as uniós források teljeskörű lehívása felé. Ahogy a hét elején beszámoltunk róla: a 100%-os forráslehívásnak most se a Miniszterelnökség, se az Európai Bizottság nem látja komolyabb akadályát, igaz ennek tényleges eléréséhez még jókora erőfeszítések kellenek több területen.

Napokon belül elérjük a bűvös számot az EU-pénzek kifizetésében

Miután idén januárban a Portfolio kalkulációi szerint mintegy 111 milliárd forintnyi uniós támogatást fizettek ki a magyar hatóságok a pályázatok kedvezményezettjeinek, igen közel kerültünk ahhoz, hogy elérjünk egy kerek összeget a 2007-2013-as fejlesztési ciklus kifizetéseiben.

Csepreghy: több százmilliárdnyi uniós forrás forog kockán

A tegnapi ülésen elfogadta kormány azt a cselekvési tervet, amely azt célozza, hogy Magyarország az idei év végéig minden, a 2007-2013-as uniós költségvetési ciklusra megítélt forrást le tudjon hívni, az erről szóló rendelet pedig órákon belül megjelenhet a Magyar Közlönyben - jelezte ma déli sajtótájékoztatóján Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség Fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára úgy fogalmazott, hogy "több százmilliárd forintról beszélhetünk, ami kockán foroghat", de a kormány elvi döntése szerint inkább a források túlvállalása következzen be a magyar költségvetés kockázatára, mint hogy a nekünk járó uniós támogatásból akárcsak egy centet is bent hagyjunk a közös kasszában.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.